Miután Anikó és Dávid először megkeresett, hogy legyek a ceremóniamesterük, rögtön tudtam, hogy egy hullámhosszon leszünk: egyetemet végzett fiatalok révén sok közös témánk volt. Először alaposan feltérképeztem, hogy pontosan hogyan is álmodták meg a Nagy Napjukat, majd egy szigorlati vizsgára készülés alaposságával közösen elkészítettük a forgatókönyvet.
Utána érthető módon ők már csak hátra akartak dőlni és élvezni az esküvőjüket. Ez jelentősen megkönnyítette a közös munkát. Tavasszal egy fantasztikus szolgáltatói csapat gyűlt össze a kedvükért, és így történhetett, hogy a friss diplomások immár friss házasokként egy igazi sikersztorival kezdhették közös életüket.
Egyszerűen minden úgy történt, ahogy azt megálmodták.
Az, hogy Pétert választottuk ceremóniamesterünknek, tökéletes döntésnek bizonyult!
A lehető legprecízebben tartotta kézben az eseményeket, úgy, hogy pont akkor volt ott, amikor kellett, nem volt sem túl sok, sem túl kevés. Nekünk csak annyi dolgunk volt, hogy egyik ámulatból essünk a másikba! Ha mégis kellett valamit egyeztetni, fél szavakból is megértettük egymást.
A násznép felől érkező pozitív visszajelzésekkel megerősítve is bátran ajánljuk Pétert mindenkinek, aki biztos kezekben szeretné tudni a Nagy Napját!
— Anikó és Dávid