Téli esküvő

— Anita & Zsolt

Az, hogy Pétert választottuk ceremóniamesterünknek, az egyik legjobb döntésünk volt. Sok weboldalt végignéztünk, mire megtaláltuk őt. Aztán rengeteg pozitív véleményt olvastunk róla, és már akkor tudtuk, hogy ő kell nekünk. Péter volt az első és egyetlen ceremóniamester, akinek írtunk, nem sokkal később találkoztunk, aztán körülbelül egy órányi beszélgetés után vőlegényemmel egymásra néztünk, és ezzel el is dőlt a kérdés.

Péter már a szervezés ideje alatt is nagyon sokat segített: mindig elérhető volt, ha írtunk neki, pár percen belül már jött is a válasz. Már akkor biztosak voltunk benne, hogy jól döntöttünk és ez megnyugtató érzés volt. Amikor valaki kérdezte esküvő előtt, hogy mennyire izgulunk, én mindig azt válaszoltam, hogy egy dolog van, ami teljesen megnyugtat, az hogy Péter lesz a ceremóniamesterünk, mert biztos, hogy mindent kézben tart majd aznap! Aztán így is történt!

Csodálatos nap volt, amit mi is élvezni tudtunk, mert nagyon sok terhet levett a vállunkról. Nagyon jól irányította a násznépet, úgy tudtuk tartani a forgatókönyvet, hogy nem kellett rohanni, a játékok nagyon jól sikerültek, a vendégeinktől is csupa pozitív visszajelzést kaptunk vele kapcsolatban. Sőt olyan is volt, aki megkérdezte, hogy Péter a rokonunk-e! Nagyon szépen köszönünk mindent, Péter, nélküled nem lett volna ilyen tökéletes a nagy napunk!

— Anita & Zsolt
— Viki & Hans
Petra & Geri —