Push it to the limit

— Gréti & Szabolcs

Miután Szabolcs véglegesítette magában, hogy igen, ezt a nőt neki teremtették, leszervezte a tökéletes olaszországi eljegyzést: Velence, egy különleges étterem, fehér kesztyűs fogadtatás, koktélruha, ezüsttálcán felkínált gyűrű. Igen ám, de Gréti is készült valamivel – a szerelmének szülinapja volt. Úgyhogy amikor látta, hogy valami tüzijátékos HBD tortát hoznak éppen, Szabolcs mutatta a felszolgálónak, hogy “tesó, itt valamit nagyon elcsesztetek, ez nem az a tálca!” Dehát persze egyszerre hozták ki a meglepetéseket, Gréti ekkor már sírni kezdett, úgyhogy Szabolcs le is térdelt és megkérdezte: “Drágám, leszel a feleségem?”

Gréti és Szabolcs ugyanannyira szeretik a stílusos dolgokat, mint sokszor a fekete humort is, úgyhogy az esküvőjüket az elegáns, de fiatalos és meghökkentő témakörre építettük. A barátok pedig teljesen vevők voltak mindenre – benne voltak az aperitiv játékban, buzdították a párt a cipővel felelgetős kvíz során és teljesen extázisba jöttek a táncversenytől. Óriási siker volt, úgyhogy hasonlóan sok boldogságot kívánunk az ifjú házasoknak a teljes csapattal: Simai Marianna szertartásvezetővel, Makszim Botond lemezlovassal, Petrák Sára fotográfussal, a Girl in red shoes dekorációval és a Budapest Party Service-szel.

Pétert az egyik legjobb barátnőm esküvőjén ismertem meg és tudtam, hogy a saját esküvőmön őt szeretném ceremóniamesternek! A másfél éves készülődési idő alatt mindig számíthattunk rá – tényleg a nap bármely szakában. Nagyon figyelmes, kedves, profi szolgáltató! Karizmatikus egyéniség, aki jól bánik a szavakkal magyarul és angolul is! Péter, köszönjük, hogy te vezényelted le és tartottad kézben az esküvőnket. Imádtuk minden percét!

— Gréti & Szabolcs
— Fruzsi & Berci
Viktor & Ale —